Kurdy Fehér János:

TÍZ BARANYAI SZELET

(A Szarvasbolytól az Indusztriális majálisig)

 

 

"A mai művész több mint egy kifinomult kamera"

(Paul Klee)​

 

​​1.)  Baranyai Levente festményei erős hatást gyakorolnak a közönségre. ​

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint műveinek az elmúlt évtizedben végbement, fokozatos és töretlen ismertté válása itthon és külföldön egyaránt. Egyenes ívű festői fejlődésének következtében vásznai mind pontosabban fejezik ki azt, amit az ezredforduló természetfelfogásának nevezhetünk. ​

 

2.)  A jelentős művészet mindenkori újdonsága mindig párhuzamos a világszemlélet felismeréseinek fordulataival. ​

Baranyai ezt a szinte láthatatlan "változást" expresszív festészeti eszközökkel a látható szférájába emeli. A művészet a kozmikus vibráció vevő- és adószerve, amely a dolgok belső hangzását emberi érzékelésvilággá alakítja át. Baranyai Levente turbulens szellemi hullámokat bocsát ki, amelyek megrázzák kortárs szemlélőit.​

 

3.) Nagyméretű képei a földi civilizáció festészeti eszközökkel elkészített enciklopédiájának vagy tárházának ígéretét keltik. ​

A képeken a Föld felszíne kerül bemutatásra. Realitásuk síkbeli, de megcsalják a nézőt. A vásznakon ugyanis nem pusztán az élénk karakterjegyekkel rendelkező földi tájak kerülnek madártávlati perspektívából bemutatásra, hanem a képeken nem látható folyamatok, mint a történelem, a politika, a klímaváltozás kultúrákat felszámoló következményei, az embert helyettesítő vagy az emberi képességeket kiterjesztő és megtoldó technikai eszközök és rendszerek, valamint az ezekhez kapcsolt vágyak és elképzelések is.  ​

 

4.)  Ez a rejtett tartalmi "sokféleség" teszi már első pillantásra is erőteljessé festményeit. ​

A képek szinte magukba szívják az értelmező metaforakészletét, miközben a szem pásztázó mozgása a minduntalan előbukkanó részletekben, redőkben és ecsetvonalakon vándorol tovább. Munkái folytonos figyelmet gravitálnak miközben felröpítik a szemlélőt - mintegy a saját szabadságába -, hogy rácsatlakozhasson, majd rácsodálkozhasson a világ szemlélésére és befogadására. Az odavonzó és eltávolító képesség a Baranyai-képek egyik titkos üzenete. ​

 

Üzenete azonban nem jutna el hozzánk, ha a tartalmi és formai asszociációk, csúszások, egymásba kelések és eltávolodások, vélt és felismert motívumok nem ismétlődnének folytonosan. Mintha egy világértelmezési modellt alkotott volna a maga hagyományos és egyszerűnek tűnő eszközeivel. E modell képes a jelenvaló prezentálására, érzéseink, gondolataink, egzisztálásunk változékony sűrűségének megragadására. Az erőteljes ecsetvonások, a sokszor majdnem szobrászati vagy makettszerűen vastag festéknyomok közelről örvénylő, sőt kaotikus képet mutatnak, míg a vászon felületétől távolodva kirajzolódik egy hatalmas távolságot átfogni képes látómező. A figyelmünk mozog, a megismerés és felismerés folyamataiban, az idegsejtek információ-átadó sebességének következtében. A túl nagy a túl kicsi mellett foglal helyet. Az eddig ismert a még soha nem látottal találkozik. Egy logikai rendszerben hirtelen felmerül a látvány adottsága, betüremkedik az esztétika, a harmónia, a szép által való igaz felismerésének ténye. ​

 

A művész többféleképpen is eljátszik a felülettel: a színek, az alakzatok és az anyagszerűség adta lehetőségeket, vizuálisan és tartalmilag egyaránt egymásra "vakuzza". Így alakulhat ki a közönségben az a benyomás, hogy valamely új realizmus jegyében készülnek a képek, hogy a vásznak erőteljesen hordozzák a jelenkori korszellemet, hogy a virtuális valóságok és a "hiperrealizmus" korszakában még mindig alapvető létjogosultsággal bír a festészet. ​

 

 5.) Festményei "térképszerűségükben" a világban való eligazodás, a rálátás pozícióját erősítik a technikai képek özönében szinte elmerülő és fogódzók nélküli, egyedül maradt "Én"-nek. ​

 

A szem (ÉN) és a tárgy (TE) között rehabilitálódik "a természettel folytatott párbeszéd" (Klee), az optikai kép és a teljesség álláspontja nem tér el egymástól. Frissen és tágasan veszi és továbbítja a világ jeleit. Az általa alkotott képek nem pusztán a mindenkori új médiumok tehetetlen alávetettjei. Képes felülemelkedni korszakunk "ikonomániáján", a technika által teremtett "második világ" útvesztőjén. Nincs szüksége gépies nihilizmusra: Baranyai festészete működik. ​

 

Baranyai közönsége nemcsak a globális, "föld-víz-levegő" hármasság által rétegzett földi terekről szerezhet benyomást, hanem saját belső érzékelő és értelemadó átviteleinek terét is megtapasztalhatja. Mikro- és makrokozmikus játék szövődik így kép és nézője között. Miközben a festészet eljárásmódja lényegében negyvenezer éve nem változott, a hagyományos módszerrel festett vásznakkal különös útra indulhatunk a "második teremtést" is megérő 21. században. Az ember történelme során mesterséges tereket, városokat, sőt tájakat hozott létre, és technikai eszközei is virtuális valóságokat termelnek. Nemcsak képeket fogyasztunk, de a tudományban is képeket alkalmazunk az "objektív" világ felfejtésére. Az élet sokféleségéről szóló tudomány paradigmatikus képtermelővé vált, mert képi bősége nem pusztán azon alapul, hogy a kutatási tárgyakat vizuálisan reprezentálnia kell, hanem mert a modellek, amelyekkel hozzájuk fér, csak ikonikusan rögzíthetők.[1]​​

 

A Baranyai-kép ugyanakkor kötődik a térképekhez, mint eljárásokhoz, és mint episztemológiai modellekhez. A térképet itt kiterjesztett értelemben használjuk, mint a világ megismerésének kitüntetett modelljét, amely a köznapi használattól (pl.: városi térkép, topológiai térkép) az emberi test (pl. az emberi szellem toposzának megfeleltetett agy térképe) vagy a társadalmi és hatalmi struktúrák térképéig, a globális politika topográfiájáig terjed. Munkái esztétikai olvasatukban kapcsolódnak az európai, különösen a 17. századi németalföldi festészethez, ahol a leíró (deskripciós) eljárással a szem tudást közvetítő tulajdonságára helyeződik a hangsúly: egy felületen jeleníteni meg a világot, leírni és megmutatni a Földet feltérképező nézőpontot, úgy, ahogy az addig még nem volt látható. Ez a nézőpont az Újvilág felfedezésével (1492), általános értelemben pedig bolygónk szisztematikus és tudományos felfedezésével és megismerésével, konkrétan az európai kultúra globális kiterjesztésével áll összefüggésben. ​

 

 6.)  Baranyai mintegy száz nagyméretű, a felvitt festéktől is súlyos vásznon festette meg (és festi tovább) a 21. század sajátos geográfiáját és hálózati topológiáját. ​

A különböző Föld-tájakat (sokszor a rajtuk honos állatvilággal együtt) és városokat különböző sorozatokba rendezi. A sorozatok lényegi azonosságokat mutatnak. ​

 

Közös bennük az ezredfordulóra kiépülő, ún. "információs nézőpont" használata, amely a légifelvételek és műholdképek nagyarányú elterjedésével a történelem során eddig soha nem tapasztalt nézőpontból mutatja be bolygónk tájait. Ez a nézőpont felveti Baranyai festészetének kritikai élét, amely a médium mint helyettesítő emberi észlelő problémájában ragadható meg. Arra utal: a kortárs művészetnek sürgető követelménye, hogy a térről és az időről művészeti kontextusban is reflektáljon. Felfoghatjuk ezt egyfajta "a láthatatlant láthatóvá tevő" festészetnek is, amelyben a mediális távlat válik láthatóvá. ​

 

7.)  Baranyai Levente festőművész tíz éve a felszín bűvöletében fest. Nem a felszínesség tartja őt fogságában, hanem a Föld színeiben és formáiban szinte kimeríthetetlenül változatos felszíne.

Ezek a festészeti felszínek valójában mélyképek, amelyek a világot fenntartó különböző hálózatok (pl. élővilág, urbanisztikai tevékenységek, tájegységek) csomósodásait mutatják be tapinthatóan és portrészerűen. A 21. századi új antropológiájában önmagunkat, mint interszubjektív kapcsolatok hálózatát azonosíthatjuk. A hálózat szálai valójában csatornák, amelyen képzetek, érzések, szándékok vagy ismeretek áramolnak. A szálak átmenetileg összecsomósodnak és megalkotják azt, amit "emberi szubjektumnak" nevezünk.[2]​ Az interszubjektív háló csomóit, vagyis az "Ént" egyszersmind más hálók részeiként is látnunk kell, mint például a központi idegrendszert, a neurofiziológiai háló részeként. Az "Én" élőlényként az ökológiai háló része, anyagi testként az elektromágneses és gravitációs tér objektuma. Minden pontszerű, és minden a hálózatokon keresztül mozog. Baranyai vásznai megidézik ezt a teóriát. Képei olyan világot tárnak elénk, amely e csomósodásokban létezik.​

 

8.) Baranyai Levente azonban nem hisz a műholdképeknek és a légifelvételeknek. ​

Tudja, mindez az apparátusok terméke, olyanoké, amelyek mindent megmérnek, és azt, ami volt, újradefiniálják olyasvalamivé, ami sohasem létezett. Képeikkel eltömítik a világra való látásunk nézőpontját. Baranyai visszatér a felhőkhöz. A felhő "a meteorológiánál nem ér véget, és minden, kivétel nélkül, felhő. Minden áramlik."[3]​ ​

 

9.)     Képei lakhelyként adják vissza a Földet.​

A tájakat úgy nevezi el, amiként egy ismerős tájnak asszociatív alapon külön nevet adunk. Ezzel az új névvel megszűnik a topográfiai függőség. Így indítja újra útjára azt a karavellát, amely 1492-ben Amerika partjainál megfeneklett. Baranyait az emberi térérzékelés térképei érdeklik. Egy személyes nézőpont felfedezése és megtartása a globális masszában. Engedi, hogy a kontinentális és személyes áramlatai végigvigyék őt és közönségét a földkerekségen.​

 

Az emberi lélek a törzsfejlődés eredménye, azaz nemcsak az egyéni élmény az építőeleme, hanem a kultúra élménye is. Ezek a mindenkiben meglévő, párhuzamosan működő "archaikus rögök" olyan markánsan jelennek meg bennünk, mint például a madarak esetében az a késztetés, hogy fészket építsenek, vagy a gravitációtól hajtva, a csillagok útmutatása mellett, a felhők között útra keljenek. Az új terek megismerése az esetek többségében izgalmas, új koncepciók megalkotására ad lehetőséget.​

 

10.) Emberi lényeghez tartozik az is, hogy lakunk. ​

Ezt nem racionális vagy véletlen ok miatt tesszük, hanem mert esszenciálisan szükségünk van a nyilvános tértől való elkülönülésre. Martin Heidegger a lakozás alapvonását a "kíméletben" látta. A kíméletet pedig akkor érezhetjük át, ha elindulunk, majd hazatérünk. Átjutunk saját horizontunkon és bemerészkedünk az eddig ismeretlenbe. Ha a 2000-es években újra személyes olvasatban tudunk a világra gondolni, a kímélet elve kiterjedhet. ​

 

Mivel az ember lakhelye és horizontja a történelem során kibővült, felelőssége is megnőtt. Ameddig a jelenkor természetnek tekintett kutatási térképei terjednek, addig terjed egy korszak illetékessége. Baranyai Levente festőművész kiforrott és markánsan egyéni művészete erre példa.  

 

Kurdy Fehér János

 

 

 

 

[1]​ A Science folyóirat 2003-ban teljes számot szentelt a Darwin nyomán kibontakozó tudományos vizuális kutatásnak. Idézi Horst Bredenkamp: Iconic turn. Die neue Macht der Bilder (Köln, 2004).

 

[2]​ Vilém Flusser: Nachgeschichten (Düsseldorf, 1990).

 

[3]​"A felhő már nem csak a szép vagy rossz idő, amiről könnyedén el lehet viccelődni a tanodák zárt terében, a városi technológiák védernyője alatt; bennünk és köröttünk van, a dolgok Brown-mozgásában, az eleven és történeti ergotikájában, oly közel és oly távol van, ahogy csak kívánja az ember, oly közel hozzám, mint a szervezetem, a fennmaradása, a szaporodása és a hangja, oly messze tőlem, amilyen messzire látni és mérni tudok, ha a Magellán névre keresztelem." Michel Serres: Kezdet (részlet La distribution c. műve előszavából, Paris, 1977). Chazár Keresztély fordítása. www.c3.hu